A magyar forint egy varázsütésre magához tért az elmúlt hetekben, miután január elején kisebb devizaválságba hanyatlott. A nagy erősödés azonban, aminek nem sok köze van a gazdaság fundamentális állapotához, elvesztheti a lendületét - írja a Wall Street Journal internetes portálján megjelent cikkében Erin McCarthy. Az IMF-fel és az EU-val kötendő megállapodás lehetősége volt a legfontosabb hajtóerő a valuta január eleje óta összeszedett 11 százalékos erősödése mögött: főként spekulánsok játszottak arra, hogy létrejön a pénzügyi biztonsági hálót nyújtó egyezség.
Az intézményi befektetők azonban biztonságos távolságot tartanak a forinttól, ami előre vetíti, hogy a deviza nem kap több kedvező hátszelet. A piac mintha kissé előreszaladt volna - értékeli a helyzetet Vlad Milev, a Payden & Rygel befektetési alap feltörekvő piacokra specializálódott elemzője. Beáraztunk egy rakás jó hírt, de nem számoltunk a sok-sok kihívással, amelyek a magyar gazdaság előtt állnak.
Sok kicsi cserkész
Több tényezői is hajtotta a forint árfolyamát. Segítettek az Európai Központi Bank lépései a pénzpiaci likviditás növelésére és jól jött, hogy erősödött a befektetők bizakodása a görög válság - legalábbis ideiglenes - lecsillapodásában. Orbán Viktor miniszterelnök, miután hónapokon át elzárózott attól, hogy elismerje: országának szüksége van a külső segítségre, januárban olyan jelzéseket adott, amelyek szerint kormánya hajlandó együttműködni az EU-val és az IMF-fel egy hitelcsomag elnyerése érdekében.
Ezek a körülmények a korábbi elutasítás miatt rekordmélységbe zuhant forintot találták meg, így volt honnan feltámadni. Hiába tért azonban magához a magyar valuta, szinte semmi jele annak, hogy az ország közelebb került volna egy EU/IMF megállapodáshoz. Ennek nyomán sok befektető visszatért ahhoz a várakozáshoz, amely szerint az egyezség csak valamikor az év későbbi részében születhet meg.
Göröngyös út, ha végig megyek rajtad én
A piac nagy része biztosra veszi, hogy valamikor csak tető alá hozzák a megállapodást, ám nem kerüli el figyelmüket, hogy a formális tárgyalások még meg sem kezdődtek, és úgy vélik, igencsak zötyögős projekt elé nézünk. Azok a befektetők, akik szép hasznot húztak abból, hogy a forint megerősödött év eleji ultra gyenge állapota után, immáron szkeptikusak, mivel azt látják, hogy a kormány nem sokat haladt előre a megbékélés útján a nemzetközi közösséggel és az EU-val.
Itt lebeg az óriási kockázata annak, hogy nem kötnek megállapodást az IMF-fel, el sem jutnak a feltételek kidolgozásáig vagy nem fejezik be a tárgyalásokat - mondja Sara Zervos, az OppenheimerFund nemzetközi adósságokkal foglalkozó csoportjának portfóliómenedzsere. A szakértő nem hiszi, hogy az elmúlt hetekben forintot vásárló befektetők ragaszkodnának a magyar valutához, ha nem jön létre az üzlet az IMF-fel.
"Már eladtuk"
Zervos magából indult ki: mint mondja, cége, amely 2011-ben gyakorlatilag nem volt jelen a magyar deviza piacán, az elmúlt időszakban nyitott ugyan forintpozíciókat, ám az ezeken elért profitot már elkönyvelte. A magyar döntéshozók az erősödést látva tévesen azt képzelhették, hogy visszatért a bizalom az ország iránt - foglalja össze többek véleményét az OppenheimerFund menedzsere.
A forint ugyan tovább erősödhet - párhuzamosan más kockázatos eszközökkel -, ám megvannak ennek a határai. Elemzők szerint az árfolyam benézhet a 280 forint/eurós szint alá, de nem valószínű, hogy tovább halad a 270-es átváltás irányába. Máris vannak jelei annak, hogy a magyar deviza ingoványos talajra épült feltámadása megtörik. Ilyen az Európai Bizottság döntése az uniós támogatások egy részének esetleges megvonásáról - hívja fel a külföldi olvasó figyelmét a WSJ cikke.
Lehet ennél erősebb a forint?
A WSJ cikkírójának abban mindenesetre igaza van, hogy a forint euróval szembeni árfolyamgrafikonján egyre több olyan jel érkezik, amely a január eleje óta tartó forinterősödő trend megtörésére utal. Az erősödő trendhez tartó meredek trendcsatornából kijött az árfolyam, a 200 napos mozgóátlagot eddig meggyőzően nem sikerült áttörni, csak be benézett alá a kurzus. Az erősödési hullámhoz tartozó RSI is törte csökkenő trendjét. Ugyanakkor a napokban újabb mélypontot ütött az euró/forint keresztárfolyam, s magasabb csúcs nem alakult ki az elmúlt napokban.
A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader grafikonrajzoló programjával készült.
Ezek a jelek arra utalnak, hogy egyelőre csak lendületét vesztette a korábban markáns erősödés, a kurzus enyhén oldalazó mozgással megemészti korábbi nagyobb nyereségeit. A forint további erősödésének útjában - miután letört a korábban 290 forint magasságában kiépült támasz-zóna - a 285 forint körüli értékek állhatnak. Ez egyrészt a tavaly nyári mélypont és az idén év eleji csúcs közötti távolság 61,8 százalékos Fibonacci szintje, másrészt a tavaly szeptember végi és október közepi mélypont formájában is támaszt jelent.
Az év eleje óta tartó nagy emelkedést követően egy a jelenleginél is nagyobb forintgyengülés is beleférne még korrekcióként a keresztárfolyamba, azonban először 295, majd 300 forint feletti zárásokig nem kell egylőre komolyan trendfordulóról elmélkedni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!