A Cseh Nemzeti Bank (CNB) közleménye szerint mai rendkívüli ülésén a jegybank úgy döntött, a továbbiakban felhagy az euró/korona árfolyamban meglévő, 27-es szintnél húzódó küszöb fenntartásával.
A közlemény szerint ezzel a lépéssel a CNB visszatér a konvencionális monetáris politikai rendszerhez, s a továbbiakban a kamat lesz annak meghatározó eszköze. A korona árfolyama ezentúl a kereslet és kínálat viszonyok függvényében bármelyik irányba ingadozhat. Ugyanakkor a jegybank figyelmeztet arra, kész a potenciálisan túl nagy árfolyam-ingadozások megakadályozása érdekében beavatkozni.
Kapcsolódó
Az euró/korona árfolyam azonnal, ugyanakkor nem túl durva eséssel reagált a hírre. A 27,1-nél tartózkodó keresztárfolyam 26,771-re esett, azonban a leszúrást követően elindult a visszakapaszkodás a korábbi szint irányába.
Emlékezetes, hogy a cseh jegybank már korábban jelezte, az árfolyamküszöböt az első negyedévben hajlandó védeni. A küszöb eltörlésére már tavaly nyáron elkezdték nyilatkozataikban felkészíteni a piacot, azonban egészen az utóbbi időkig az volt a hivatalos álláspont, hogy arra valamikor félév táján kerülhet sor.
Az elemzők korábban átlagosan májusra várták a lépést, azonban volt olyan szakértő is, aki számított az áprilisi lépésre.
A jegybank számára egyre sürgetőbb lehetett a küszöb eltörlése, hiszen ahogy közeledett a várt időpont, úgy kezdtek exponenciális mértékben nőne a cseh korona felértékelődésére játszó spekulatív pozíciók. Csak összehasonlításképpen: míg a küszöb 2013 novemberi bevezetése és tavaly november között összesen 30 milliárd eurót kellett a jegybanknak vásárolnia annak védelme érdekében, ez az összeg január februárban becslések szerint 20 milliárd euróval bízott. A múlt heti becslések szerint már 65 milliárd euróra hízhatott a küszöb védelmében megvett eurómennyiség.
A küszöb eltörlése előtt az elemzők nagyjából 4-6 százalékkal látták alulértékeltnek a koronát az euróval szemben, de nyilván sokak fantáziáját megmozgatta a svájci frank árfolyamküszöbének két évvel ezelőtti eltörlése. Akkor a frank rövid idő leforgása alatt 15 százalékot ugrott a vezető devizákkal szemben.
Ugyanakkor a jegybank vezetői és több befektető is figyelmeztetett az utóbbi időben arra, hogy Csehország nem Svájc, és könnyen megégethetik magukat a küszöb eltörlésére játszó befektetők. A túl sok egyirányú pozíciót ugyanis le kell zárni és ezek állomány már olyan mértékeket öltött, hogy problémát jelent majd az ebben ülő befektetőknek a zárás, amely akár egy masszív koronagyengülést is hozhat ha tömegesen próbálják ezt megtenni a befektetők.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve