A harmadik negyedévben 4,3 százalékkal növelte termelését, és csaknem 300 millió dollár költségmegtakarítást is sikerült elérnie, miközben csökkent az árrés az olajfinomítói tevékenységén és továbbra is alacsony az olajár.
A negyedéves adózott eredmény 2,1 milliárd dollár lett, 25 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, de nagyobb a szakértők által várt 1,88 milliárd dollárnál.
A Total negyedéves bevétele 8 százalékkal, 37,4 milliárd dollárra csökkent. A Total nyeresége folyamatosan mérséklődik az olajárak összeomlása, 2014 közepe óta.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve