Az HSBC elemzője kiemeli, a részvények az idei évben igen jelentős esést produkáltak, meglátása szerint azonban a részvényekkel kapcsolatos befektetői hangulat hamarosan javulhat.
Az elemző szerint az idei negyedik negyedévben már növekedhet a kitermelés év/év alapon, főként az északi-tengeri akvizíció és a kurdisztáni növekvő kitermelés hatására. Az említett piacok ráadásul az elkövetkező években is a kitermelés növekedésének katalizátorai lehetnek.
A kurdisztáni eszközök várhatóan 2016-ra termelhetnek pozitív szabad cash flow-t, melynek mértéke 2017-től 300 millió dollár lehet.
Az HSBC úgy véli, a Mol láthatóan a fellendülés útjára lépett és a közeljövőben javuló operatív teljesítményről számolhat majd be. Mindezek révén fenntartja korábbi felülsúlyozási ajánlását a részvényekre vonatkozóan és megerősítette 17 500 forintos célárát is. A jelenlegi tőzsdei ár alapján a 17 500 forintos célár 45 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve