Elvileg örülhetnének a Magyar Telekom részvényesei a tegnap piaczárás után közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentésének, abban ugyanis a várakozásokat meghaladó eredményeket közölt a cég. A piacot azonban nem ez, hanem inkább a kilátások érdeklik jobban, s ezek tekintetében nagyon visszafogott, óvatos volt a társaság menedzsmentje.
A legfontosabb üzenet, hogy hiába a cég jó készpénztermelő képessége, a 2016-os év után fizetendő részvényenként 25 forint után jövőre sem tervezik emelni az osztalék mértékét. Pedig a montenegrói leányvállalat eladása után a befektetők erre számítottak. Az Equilor elemzői szerint az általános várakozás az volt, hogy jövőre 35 forintos kifizetés sem elképzelhetetlen.
Ennek megfelelően a délelőtti kereskedésben közel 3 százalékkal, 510 forint alá esett a társaság részvényeinek árfolyama. A jelek szerint az 5 százalék alatti osztalékhozamot már kevesli a piac.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve