Az ukrán pénzügyminisztérium pénteken azt közölte, hogy törölte a 2 milliárd dollár értékű ötéves kötvény kibocsátását, amiről már értesítette az ír értéktőzsdét. A kötvénykibocsátás része lett volna egy decemberben Oroszországgal kötött megállapodásnak.
Ukrajna december 17-én kötött pénzügyi támogatási megállapodást Oroszországgal, amelynek alapján Moszkva 15 milliárd dollár értékben vásárol ukrán kötvényeket, emellett legalább 4 milliárd dollár éves megtakarítást eredményező engedményt ad az Ukrajnába exportált orosz földgáz árából.
Az orosz pénzügyminiszter alig egy héttel később, december 23-án jelentette be, hogy Oroszország 3 milliárd dollárnyi ukrán eurókötvényt vásárolt. A kétéves lejáratú adósságpapír kuponja (évenként fizetendő kamata) öt százalék.
Január végén felerősödtek azok a jelzések, hogy Oroszország rövid időn belül ismét ukrán kötvényt vásárol. Néhány nappal később Moszkva azonban befagyasztotta a segélyezési folyamatot, miután Kijevben felerősödtek a kormányellenes tüntetések.
Hétfőn Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter arról számolt be, hogy jelentősen javult a belpolitikai helyzet Ukrajnában, ezért Oroszország még a héten újból vásárol ukrán eurókötvényeket, ezúttal kétmilliárd dollár értékben. Még aznap ukrán kormánytisztviselők azt mondták, hogy a kötvény ellenértéke várhatóan már szerdán az ukrán számlán lesz.
Ezt követően szerdán ukrán kormányzati források azt közölték, hogy Ukrajna várhatóan pénteken kapja meg a forrást. Csütörtökön viszont orosz illetékesek bejelentették, hogy a kötvényvásárlásra és a segélyösszeg átutalására csak azután kerülhet sor, hogy rendeződött a helyzet Ukrajnában.
Ukrajnának az idén nagyjából 8 milliárd dollárnyi külső adósságot kell visszafizetnie.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve