A horvát alkotmánybíróság honlapján hétfőn megjelent indoklás szerint a testület nem azt vizsgálta, hogy a volt horvát kormányfő bűnös-e háborús nyerészkedés és korrupció vádjában, hanem azt, hogy pere során sérültek-e alkotmányos jogai. A testület megállapította, hogy Sanader számára nem biztosították a méltányos eljáráshoz szükséges - törvény által előírt - feltételeket és jogi védelmet. Az ügyet visszautalták a zágrábi megyei bírósághoz.
A volt horvát kormányfőt a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárási hibák miatt az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért.
Az alkotmánybíróság ugyanakkor hétfőn azt is közölte: döntését nem lehet annak bizonyítékaként használni, hogy a fellebbező fél politikai üldöztetés vagy bírósági konformizmus áldozata lett volna, mint ahogyan arra a fellebbezésben - a testület szerint alaptalanul - utaltak.
Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a Mol magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett - a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-perben elhangzottakat, s közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat.
A Mol Nyrt. a horvát alkotmánybíróság döntésének hétfői nyilvánosságra kerülése után az MTI-hez eljuttatott közleményében tudatta: jóllehet a Mol soha nem volt részese a Sanader-perként ismert jogi eljárásnak, a társaság a döntés részleteinek teljes ismerete nélkül is üdvözli a horvát alkotmánybíróság határozatát.
Az alkotmánybírósági döntés nem jelenti, hogy Ivo Sanader elhagyhatja a börtönt, egy másik ügyben ugyanis vizsgálati fogságba helyezték, és nem jogerősen 9 év szabadságvesztésre ítélték.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve