Nyár közepére az euró akár 1,25 dollár alá is gyengülhet, a svájci jegybank beavatkozásra készül - véli elemzésében Steen Jakobsen, a dán Saxo Bank vezető közgazdásza. Az első negyedévben a devizapiacon két tényezőnek volt meghatározó hatása az egyik a kockázati étvágy fokozatos és kitartó erősödése, a másik pedig a kamatvárakozások kifejezett emelkedése. A következő negyedévben azonban eldől, mennyire lesz sikertörténet az elmúlt időszak fellendülése - teszi hozzá Jakobsen.
A Saxo bank a második negyedévben az euró gyengülését várja, így semlegesről negatívra változtatta ajánlását. Az dollárral szemben az uniós deviza így az 1,25-ös szint felé mozdul, illetve a negyedév végére még ennál is alacsonyabb szintre gyengülhet - áll az elemzésben. Ugyanakkor az első negyedévre jellemző nyugalmat a változékonyság váltja fel a második negyedévben figyelmeztett a közgazdász. A japán jen komoly veszteséget szenvedett az első negyedévben, ami folytatódhat az áprilistól június végéig tartó időszakban is. Hosszabb távon a romló kereskedelmi feltételek és a nem létező kötvényhozamok végül segíteni fognak, és a japán központi bank erőteljes nyomására a jen árfolyama az alacsonyabb szintre mérséklődik - véli a Saxo Bank. A svájci frankkal kapcsolatban most még nehéz előre látni szerintük, de abban biztosak, hogy a svájci jegybank újabb lépésre szánja el magát, a kérdés csupán annyi, hogy mikor.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve