A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Június utolsó munkanapján az amerikai dollár/kanadai dollár árfolyamban hirtelen több mint félszázalékos ugrás volt megfigyelhető, egy órán belül azonban a mozgás kétharmadát ledolgozta a kurzus − hozza fel példaként a Bloomberg cikke. A lap szakemberei az adatok elemzésekor arra jutottak, hogy a világ legnépszerűbb devizapárjainál a hónap utolsó munkanapján ötven százalékban történnek ehhez hasonló érdekes mozgások.
A cikk szerint a hirtelen kilengések arra utalnak, hogy a világ devizakereskedői a hó végéhez közeledve igyekeznek manipulálni az árfolyamokat, hogy azok számukra kedvező szinteken zárjanak. Ezzel a nagy befektetési alapok eszközértéke jelentősen módosulhat, ami esetleg extra bónuszt jelenthet a szakembereknek. A brit pénzügyi felügyelet már júniusban bekérte a brókercégek adatait, melyeket jelenleg is vizsgálnak.
Itt az új botrány?
Az árfolyamok manipulálásának kérdése részben azért került a figyelem középpontjába, mert az utóbbi években több nagy bank is lebukott, miután kedvük szerint alakították a bankközi kamatlábakat, többek között a Libort, ezekben az ügyekben több milliárd dolláros büntetéseket szabtak ki a pénzintézetekre. A Bloombergnek nyilatkozott Rosa Abrantes-Metz, akinek egy 2008-as tanulmánya irányította rá a figyelmet a bankközi kamatok manipulálására. Szerinte hasonló mozgások tapasztalhatók a devizaárfolyamoknál is, a felügyeleteknek elsősorban azokra az időszakokra kellene figyelmet fordítaniuk, amikor nagy a forgalom a piacokon.
Az árfolyamok befolyásolását segíti, hogy a világon a devizapiac a legkevésbé szabályozott, a Euromoney májusi felmérése szerint a teljes piac több mint fele négy bankra koncentrálódik. A legnagyobb szereplő a Deutsche Bank 15 százalékos piaci részesedéssel, alig marad el tőle a Citigroup, míg a Barclays és a svájci UBS a devizapiac tíz százalékát adja.
Jobban oda kellene figyelni?
A Bloomberg cikke kiemeli, hogy azért is indokolatlan a devizapiac alulszabályozása, mert éppen ez az a terület, ahol minden egyes bázispont komoly összeget jelent pluszban vagy mínuszban. Ha például valaki egymilliárd kanadai dollárt akart átváltani június 28-án délután amerikai dollárra, akkor akár 5,4 millió dolláros különbség is lehetett húsz percen belül az átváltási árfolyam függvényében.
Az árfolyamok vizsgálatakor a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy bizonyos devizapárok esetében gyakoribbak a 0,2 százaléknál nagyobb kilengések a hó végi zárás előtt. Az adatok szerint olyan devizapárok járnak az élen, mint a dollár/brit font vagy az euró/svéd korona. A másik véglet például a dollár/brazil reál vagy az euró/svájci frank, ahol átlagosan évente kétszer találtak manipulálásra utaló jeleket a Bloomberg szakértői.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve