A részvénypiac forgalma 21,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az OTP árfolyama új történelmi csúcsra emelkedett.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az M1-en elmondta: a BÉT-et jelentős forgalom mellett, ugrásszerű emelkedés jellemzi már második napja, ami elválik az egyébként pozitív hangulatú nyugat-európai és amerikai piactól is. Európában csak fél százalék körüli pluszokat lehetett látni - tette hozzá.
A BUX 1,3 százalékos emelkedése az egyik legerősebb volt a régióban, amivel új történelmi csúcsot állított fel a magyar index. A keddi csúcsállításhoz képest ugyanakkor különbség, hogy most csak az OTP húzta a BUX-ot, kiemelkedő, 13 milliárd forint feletti forgalommal, míg hétfőn a Mol az OTP-hez hasonló mértékben segítette az emelkedést. Az igazgató megjegyezte, a BÉT-en a forgalom is kiemelkedő volt, a 9 milliárd forintos éves átlagos forgalommal szemben meghaladta a 21 milliárd forintot.
A Mol 0,1 százalékkal 3200 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 3,4 százalékkal 11 730 forintra nőtt, forgalmuk 13,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,4 százalékkal, 482 forintra emelkedett, forgalma 306,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama viszont 0,1 százalékkal 6775 forintra csökkent, forgalmuk 3,1 milliárd forintot ért el.
Képünk forrása: Shutterstock
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve