A vezérigazgató az Agerpres román hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: több mint 1 százalékos piaci részesedésű helyi bankot szeretnének megvenni, mert az OTP Romániában 2-3 éven belül el akarja érni az 5 százalékos részesedést, ezt pedig nagyon nehéz teljesíteni pusztán organikus növekedéssel. A vezérigazgató nem nyilatkozott arról, hogy melyik bankról lenne szó - írja az MTI.
Becslése szerint a következő öt-hat évben a jelenlegi 37 romániai bank közül néhány el fog tűnni vagy azért, mert felvásárolják őket, vagy be fognak zárni.
Kapcsolódó
Úgy vélte, a román bankszektor nagyon stabil, az ágazat pénzügyi helyzete is jó, ezért nem tartja kizártnak új piaci szereplők megjelenését sem felvásárlások révén.
Az OTP romániai leánybankja 2 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a román piacon, ügyfeleinek száma meghaladja a 426 ezret, mintegy 1300 alkalmazottat foglalkoztat.
Az OTP Bank Románia 2014-ben vásárolta meg a Millennium Bankot a portugál Banco Comercial Portugues-től 39 millió euróért (mintegy 12 milliárd forint). A portugál bank romániai leányvállalatának 0,8 százalékos piaci részesedése volt a vételkor.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve