A társaság jövőre vonatkozó terveit az új kötvényprogram hatékonyan egészíti majd ki - mondta Takács Krisztián, a Business Telecom elnök-vezérigazgatója. - "Csakúgy, mint korábban, keretként szolgál számunkra ahhoz, hogy a BTel rugalmasan hajthasson végre már rövidtávon is jövedelemtermelő beruházásokat és akvizíciókat, kihasználva a piac által kínált bővülési lehetőségeket. A vállalat ezt a tervszerű építkezést kívánja folytatni a következő év során is."
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vezető hazai alternatív távközlési szolgáltató, a BTel közgyűlése 2012. október 24-én elfogadta a társaság "BTEL kötvényprogram 2012-2013" elnevezésű, 3 milliárd forint együttes keretösszegű nyílt kötvényprogramjának kereteit, és felhatalmazta Takács Krisztián elnök-vezérigazgatót, hogy a kötvényprogrammal kapcsolatban a társaság nevében teljes jogkörrel eljárjon.
A BTel 2012. első félévében zárta le első egyéves kötvényprogramját, melynek keretében összesen több mint 1,5 milliárd forintnyi friss tőkéhez jutott. A bevont forrásokat jövedelemtermelő beruházásokra, piaci felvásárlásokra és saját hálózatfejlesztésre fordította. A társaság árbevételét 2011. első félévéhez képest több mint kétszeresére, 1,419 milliárd forintra emelte 2012. első félévében.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve