A részvénypiac forgalma az átlagosnál jóval magasabb, 17 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Debreczeni Csaba, az MKB Bank elemzője az M1 aktuális csatornán kifejtette: a mindenkori, illetve abszolút csúcs egy olyan technikai alapzat, amire a befektetők előszeretettel "ráugranak", ezért, ha nem nagyon változik a nemzetközi hangulat, egy kis emelkedés ebből a következő napokban még kikerekedhet.
A Fed piac által 95-100 százalékos valószínűséggel várt 25 bázispontos kamatemelésének az elemző szerint nem lesz túl nagy hatása a devizapiacokra. Fontos lesz viszont, hogy mit tartalmaz a jövő évre vonatkozó kommunikáció, hány kamatemeléssel lehet számolni, illetve ennek milyen gyors lesz a lefolyása. Ezek fogják érdemben befolyásolni a forint árfolyamát is - mondta.
A Mol 485 forinttal, 2,49 százalékkal 19 940 forintra erősödött, 3,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 52 forinttal, 0,63 százalékkal 8249 forintra nőtt, forgalmuk 7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,61 százalékkal 486 forintra csökkent, forgalma 658,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 141 forinttal, 2,33 százalékkal 6185 forintra emelkedett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1899,89 ponton zárt szerdán, ez 10,29 pontos, 0,54 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve