A legkésőbb idén év végéig befejeződik az amerikai jegybank új kötvényvásárlási programja - derül ki abból a jegyzőkönyvből, amit csütörtökön tett közzé a Fed. A jegybank decemberi ülésén történtekről árulkodó dokumentum szerint a Fed több tisztségviselője is úgy vélte, a jegybank képes lesz arra, hogy még jóval december előtt lelassítsa vagy befejezze a tavaly megkezdett kötvényvásárlásokat. Néhány tag szerint azonban nagyjából az év végéig még szükség lehet a Fed tavaly ősszel elindított havi 40 milliárd dolláros jelzálogfedezetű kötvényvásárlási programjára, illetve arra a programra, amely december óta ezt kiegészíti (a Fed ennek keretében havi 45 milliárd dolláros rövid lejáratú állampapírt vásárol). Csaknem a tagok mindegyike egyetértett abban, hogy működik a program, de bizonytalanság áll fenn azzal kapcsolatban, meddig tarthatnak az áldásos hatásai. A Fed mérlegfőösszegének növekedésével nőhetnek a potenciális költségek is - fogalmazták meg aggodalmukat, utalva arra, hogy az új programok az év egészében közel 1000 milliárd dollárral növelnék a jegybank mérlegfőösszegét.
Biztosak lehetünk abban, hogy nincs szó gigantikus változásról - véli a MarketWatch publicistája. A cikkíró szerint egyszerűen nem lenne értelme annak, hogy a több mint négy éve zéró közeli szintről elkezdje növelni irányadó kamatát a Fed. Ez jelentene igazán nagy váltást az intézmény monetáris politikájában.
Az amerikai jegybank csak a múlt hónapban indította el azt a havi 45 milliárd dolláros állampapír-vásárlási programját, amely kiegészíti szeptemberben indított havi 40 milliárd dolláros jelzálogfedezetű kötvényvásárlási programját, és amelynek a 2013-as befejezésére utaló vélemények jelentek meg a Fed decemberi ülésének jegyzőkönyvében.
Ami elég, az elég - véli a jegybank a kommentár szerint. Kiderült: egyes tanácstagok azt mondják, év végén, mások szerint még jóval év vége előtt befejezhetné a Fed új kötvényvásárlási programját.
Több lehetőség is szóba jöhet. Az egyik az, hogy a Fed olyan mértékű fellendülést vár a gazdaságban, hogy nincs szükség az újabb kötvényvásárlásokra. A másik, ennél talán valószínűbb lehetőség, hogy a Fed egyszerűen nem látja, hogy a kötvényvásárlásoknak nagy haszna lenne a gazdaság számára. A jelzálogfedezetű értékpapírok vásárlásával kapcsolatban például a jegyzőkönyv úgy fogalmaz, a program hatékony volt, de hatásai bizonytalanok, a Fed mérlegfőösszege növekedésének kockázatai viszont emelkedik.
Mindenesetre úgy tűnik, a Fed beismerte, hogy kezd elfogyni nála a puskapor. Ezzel a beismeréssel pedig tüzet nyitott a piacokra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve