Fordulatot vehet a magyar Mol Nyrt. olajtársaság és a zágrábi kormány csatája a horvát energiacég, az INA ellenőrzésének megszerzéséért azzal a perrel, amely a napokban kezdődött Budapesten - kezdi a Hernádi Zsolt ellen indult eljárásról szóló tudósítását a Financial Times (FT). Vesztegetés nemzetközi kapcsolatban, jelentős kárt okozó csalás, valamint különösen jelentős vagyoni hátrány okozása miatt indított büntető eljárást pótmagánvádlóként egy magyar magánszemély a Mol-vezérigazgató ellen.
A felperes - Bánhegyi Ilona, a Mol korábbi vezető jogi tanácsadója - ügyvédje elmondta, hogy ügyfele 600 millió forint értékű Mol-csomagja 24 millió forinttal értékelődött le azok miatt a sajtóhírek miatt, amelyekben Hernádi Zsolt is negatív színben tűnt fel. Arra a 2008 eleji híre, hogy a Mol 10 millió euró vesztegetési pénzzel szerzett befolyásoló részesedést az INA-ban, a Mol-részvények ára ötmillió euróval csökkent, és a részvényesek vagyoni hátrányt szenvedtek el - jelentette az ügyről pénteken a Napi.hu.
Spekulációk
A fejlemény spekulációkat indított el a befektetői közösség tagjai között - írta az FT. Bár nem világos, hogy az ügyben szerepló bármelyik szereplőnek ez lenne a célja, az ügy feloldhatja a Magyarország és Horvátország között a Mol vezérigazgatójával összefüggésben kialakult patthelyzetet.
Zágráb európai és nemzetközi elfogadási parancsot adott ki Hernádival szemben, akit azzal gyanúsít, hogy ötmillió dollár csúszópénzzel megvesztegette Ivo Sanader volt horvát kormányfőt, hogy megszerezze a Molnak az INA irányítási jogait. A magyar olajtársaságnak csak 49 százalékos tulajdonrésze van horvát partnerében.
Egy horvát bíróság bűnösnek találta Sanadert 2012-ben a vesztegetési ügyben, a volt miniszterelnök fellebbezett a döntés ellen. Hernádi pénteken egyórás vallomásban számolt be a Mol INA-val kapcsolatos lépéseiről, ezen belül a 2008-2009-es fejleményekről. A Mol vezérigazgatója a horvát vádak megjelentésétől kezdve cáfolja a vesztegetést.
Csavaros szitu
Mivel a horvát állam és a pótmagánvádas ügyben szereplő felperes vádjai lényegében azonosak, feltételezhető, hogy egy felmentő ítélet a budapesti bíróságon jogi precedenst teremtene. Szerintem ez egy trükk - fogalmazott élesebben egy az FT-nek nyilatkozó meg nem nevezett elemtő. Ha a bíróság Hernádi javára dönt, ami biztosra vehető, akkor ezt az ítéletet el kell fogadnia az EU bíróságainak, ami gyakorlatilag érvénytelenítené a letartóztatási parancsot.
Zamecsnik Péter, Hernádi ügyvédje határozottan tagadja, hogy a Mol összejátszana a pótmagánvádas eljárást kezdeményező felperessel annak érdekében, hogy a budapesti bíróságon elérjenek egy felmentő ítéletet, s ezzel megszabadítsák ügyfelét a horvát jogi procedúrától. Semmit sem tudok erről a részvényesről, azt hiszem 2006-ban elhagyta a céget! - szögezte le Bánhegyivel kapcsolatban.
Másrészt
Ugyanakkor megerősítette, hogy ha Hernádit felmentik, annak hatása lesz a horvát keresetre. Az ügyvéd szerint ez res judicata helyzetet eredményezne. (Ez lényegében azt jelenti, hogy ha egy adott jogviszonyt a bíróság jogerősen elbírált, akkor azzal kapcsolatban nem lehet ismét jogi igényt megfogalmazni, nem lehet újabb pert indítani.) Ha ebben az ügyben nyernek, akkor kezdeményezni fogják ennek a jogi kategóriának az érvényesítését.
A Mol és Hernádi folyamatosan állítja, hogy semmilyen jogsértést nem követett el és Magyarország megtagadta a Mol-vezér kiadatását Horvátországnak. Budapest arra hivatkozik, hogy a magyarországi vizsgálatok nem találták megalapozottnak a vádakat. A Mol nem részese a pótmagánvádas eljárásnak, amelyet függetlennek és jogszerűnek tart - emlékeztetett az FT.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve