Kilenc éve nem volt olyan alacsony a forgalom a magyar tőzsdén mint az idén májusban. Bár az év elején úgy látszott, hogy kicsit normalizálódik a helyzet a nyár közeledtévvel egyre rosszabbra fordul a brókercégek helyzete. Januárban ugyanis még 764 milliárd forint volt az összesített duplikált forgalom (mindkét brókercég adat szerepel benne), ami csak kétéves mélypontot jelentett. A forgalom innen hónapról hónapra egyre alacsonyabb lett, így a máájusi 385 milliárd forintnál alacsonyabb forgalomra kilenc éve nem volt példa. Igaz az idén ennél egyszer volt alacsonyabb is a forglaom mégpedig áprilisban 13 milliárd forinttal.
A májusi alacsony forgalom az Erstét viselte meg a legjobban. a szokásosan első helyen álló bróekrcégnek ugyanis az 52,5 milliárd forintos forgalom csupán a második helyhez volt elegendő. Az első helyet helycserével a Concorde szerezte meg. az általában második helyen álló brókercég ugyanis 58 milliárd forintot ért el májusban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve