A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,09 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,11 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,05 százalékos mínuszban indította a kereskedést.
Az elektromos autó gyártó Tesla több mint 5 százalékos pluszban indította a kereskedést arra a bejelentésre, hogy a vállalat több mint 2 milliárd dolláros tőkeemelésre készül. Az összeg egyharmadát részvények, kétharmadát pedig átváltható kötvények kibocsátásából tervezik összegyűjteni.
Kapcsolódó
A videójáték-fejlesztő Zynga több mint 13 százalékos nyereségben nyitott annak nyomán, hogy szerda este közzétett gyorsjelentésében mobiltelefonos bevételeinek meredek emelkedéséről adott számot.
A Cigna amerikai egészségbiztosító árfolyama 0,92 százalékkal nőtt a nyitásban, miután szektortársaihoz, a CVS csoporthoz és a Humanához hasonlóan bevételeinek és nyereségének emelkedéséről számolt be első negyedéves gyorsjelentésében.
A nagy nyugat-európai értéktőzsdék Frankfurt kivételével veszteségeket mutattak. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,34 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,65 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-30 index 0,04 százalékos pluszban állt.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1185 dollárt adtak, 0,12 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,13 százalékkal drágult a dollár, 111,52 jenen forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken arra reagálva, hogy a rekord értékű kitermelés a tartalékok emelkedését eredményezték az Egyesült Államokban.
Az amerikai nyersolajkészletek 9,9 millió hordóval, 470,6 millió hordóra -2017 szeptembere óta a legmagasabb szintre - emelkedtek a múlt héten, miközben a kitermelés napi 12,3 millió hordóra nőtt.
A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,87 százalékos mínuszban, 70,83 dolláron, a júniusi szállítású WTI pedig 2,39 százalékos veszteségben, 62,08 dolláron forgott délután fél négykor.
Nyomás alatt maradtak a határidős aranyárak csütörtökön, egy nappal azután, hogy Jerome Powell, a Federal Reserve (Fed) elnöke nem mondott semmit, amivel megerősítette volna azokat a piaci várakozásokat, hogy a Fed következő lépése kamatcsökkentés lehet.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 1,13 százalékkal, 1269,75 dollárra esett.
Szerdán mérsékelt veszteségekben zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,61 százalékkal, 26 430,14 pontra, az S&P 500-as mutató 0,75 százalékkal, 2923,73 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,57 százalékkal, 8049,64 pontra esett - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve