A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,16 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,18 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,38 százalékos pluszban indította a kereskedést.
A közel-keleti feszültségek csillapodásának, valamint a kereskedelmi háborút enyhítő megállapodásnak köszönhetően a múlt héten is történelmi csúcsokon jártak az indexek, jóllehet a pénteken közzétett, decemberi amerikai foglalkoztatottsági jelentés csalódást okozott.
Kapcsolódó
A befektetők feszülten várják a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezont, amely kedden a legnagyobb amerikai bankok beszámolóival indul. Elemzők az S&P 500-as mutatót alkotó vállalatok nyereségének 0,6 százalékos csökkenésére számítanak.
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken alapvetően borús a hangulat. Hétfő délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,05 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-30 index 0,42 százalékos, a párizsi CAC-40 0,17 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,55 százalékos mínuszban állt.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1125 dollárt adtak, 0,04 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz. A jenhez képest viszont 0,33 százalékkal erősödött a dollár, 109,83 jenen forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,65 százalékos mínuszban, 64,56 dolláron, a februári szállítású WTI pedig 0,95 százalékos veszteségben, 58,48 dolláron forgott fél négykor.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,34 százalékkal, 1554,85 dollárra süllyedt.
Pénteken csökkenéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,46 százalékkal, 28 823,77 pontra, az S&P 500-as mutató 0,29 százalékkal, 3265,35 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,27 százalékkal, 9178,86 pontra esett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve