A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 179,32 ponttal, 0,67 százalékkal, 26 966,00 pontra emelkedett.
Az S&P 500-as mutató 22,81 ponttal, 0,77 százalékkal nőtt, és 2995,82 ponton fejezte be a napot.
Kapcsolódó
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 61,14 ponttal, 0,75 százalékkal emelkedett, és 8170,23 ponton zárt.
Szerdán javította a befektetői hangulatot, hogy erőre kaptak a kamatcsökkentéshez fűződő várakozások, amelyeket erősített a "galambként" ismert Christine Lagarde jelölése az Európai Központi Bank élére. A kedvező piaci hangulatban a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói rekordmagasságban zártak.
A nagyvállalatok között a nap egyik legnagyobb nyertese a Symantec részvénye volt 13,6 százalékos nyereséggel, miután a Financial Times információi szerint a Broadcom chipgyártó felvásárolhatja az információbiztonsági vállalatot. A Tesla részvénye 4,6 százalékos pluszban zárt annak köszönhetően, hogy az elektromos autókat gyártó cég leszállítási és gyártási rekordot ért el a második negyedévben.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék ára emelkedett. Közép-európai idő szerint este fél nyolc körül a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) 77 cent (1,37 százalék) plusszal, 57,02 dolláron állt. Az északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára pedig 1 dollár 26 centes (2,02 százalék) emelkedéssel, 63,66 dollár volt.
Az arany unciánkénti ára 0,91 százalékkal, 12,85 dollárral 1420,85 dollárra emelkedett.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1284 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,1293 dollár után.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve