A figyelem középpontjában az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ülésének kimenetele áll, de mindenki biztos benne, hogy a bank nem emeli az irányadó kamatot, hanem továbbra is várakozó álláspontra helyezkedik. Jerome Powell, a Fed elnöke legutóbb "türelmes pénzpolitikai magatartásról" beszélt.
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,28 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 0,52 százalékkal, az S&P 500 pedig 0,45 százalékkal emelkedett a kereskedés első perceiben.
Hétfőn erősödéssel zárt New York. A DJIA 0,25 százalékkal, az S&P 500 0,37 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,34 százalékkal emelkedett.
Az olaj ára 2019. évi csúcsra emelkedett. Az OPEC és a hozzá csatlakozott országok (OPEC+) termelésének visszafogása, a venezuelai szállítások akadozása és az iráni kínálat várható további csökkenése felhajtotta a jegyzéseket. Az OPEC közölte, hogy júniusra, az olajkartell szokásos éves értekezletének időpontjára halasztják az áprilisra tervezett megbeszélést a termelés csökkentésről, ami azt jelenti, hogy az intézkedés júniusig mindenképp érvényben marad. Szaúd-Arábia jelezte, hogy az OPEC és szövetségesei 2019 végéig minden bizonnyal alacsonyabb szinten tartják a termelést, mert az stabilitást vitt az olajpiacra. Mindamellett a további nagyarányú áremelkedésnek gátat vet az amerikai olajtermelés emelkedése és a globális konjunktúra lehűlése.
Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 38 centtel 59,47 dollárra ment föl. A globális referenciaminőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 55 centtel, 69,08 dollárra nőtt.
A dollár kissé gyengült, miután a befektetők úgy vélik, hogy a Fed e heti ülésén nem szigorít monetáris politikáján, és nem emeli a kamatokat. Az euró kora délután 1,1359 dollár körül forgott a reggeli 1,1335 dollárral szemben.
Az arany tartotta magát az unciánként 1300 dolláros lélektani határ fölött, mert az aranypiac szereplői sem várnak kamatemelést a Fedtől. Az arany, amely nem kamatozik, általában megszenvedi az emelkedő kamatokat. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1307,80 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,3 százalékkal magasabban, mint előző este.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve