New Yorkban a DJIA-30 index 1,01 százalékkal, az S&P-500 index 1,11 százalékkal, a Nasdaq Composite index 1,81 százalékkal kezdte magasabban a kereskedést.
Az amerikai piacok nyitásakor az európai tőzsdeindexek is nagy, 1-1,5 százalékos nyereségben jártak, szintén a korlátozások enyhítésétől várt gazdasági élénkülés reményében az MTI szerint.
Kapcsolódó
Az amerikai indexek hétfőn fordították meg az előző két napot meghatározó gyengülő tendenciát. Hétfőn a nagy technológiai és internetes cégek körében bekövetkezett árfolyamerősödés és az olajárak emelkedése szabadította fel az amerikai-kínai politikai ellentétek eszkalálódása miatt kialakult nyomás alól a tőzsdeindexeket.
A keddi nagy olajáremelkedés tükrében a nagyobb olajipari cége, így az Exxon Mobil Corp és a Chevron Corp részvénye már a tőzsdén kívül forgalomban 2 százalékos erősödést ért el.
Az amerikai kereskedés kezdetén a WTI nyersolaj ára 15,01 százalékkal állt magasabban a keddi globális kereskedésben hordónként 23,45 dolláron, a Brent ára pedig 10,11 százalékkal járt magasabban 29,95 dolláron. A WTI az év eleje óta 61,6 százalékot, a Brent 54,7 százalékot veszített az árából.
Az eurót 0,41 százalékkal jegyzik gyengébben 1,0861 dolláron, az arany spot ára 0,22 százalékkal unciánként 1698,05 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve