A részvénypiac forgalma 69,15 milliárd forint volt a múlt heti 48,97 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában felhívta a figyelmet, hogy a nemzetközi befektetői hangulat jelentősen romlott az elszálló nyersanyagárak, a kínai energiahiány és a stagflációs félelmek miatt, ennek ellenére a BUX új csúcsra emelkedett.
Kapcsolódó
A kommentárban jelezték: bár nem sikerült a szeptember 30-i határidőig megállapodni a helyreállítási alapról, sajtóértesülések szerint jól haladnak a tárgyalások a kormány és az Európai Bizottság között, év végéig megszülethet a megállapodás, és megérkezhet a források első részlete.
A héten történt események közül kiemelték, hogy Üzbegisztán negyedik legnagyobb bankjában, az Ipoteka Bankban 75 százalékos tulajdonrészt vásárolt az OTP. Az üzbég pénzintézet mérlegfőösszege 3,05 milliárd dollár, a tőkemegtérülési rátája 11 százalékos, lakossági ügyfeleinek száma 1,2 millió. A végleges szerződést még nem írták alá, a vételárról egyelőre nincs információ, a könyv szerinti érték nagyjából 88 milliárd forint.
Az Equilor az összefoglalóban kitért arra, hogy hazai bankokat is felminősített a Moody's. A felminősítés az OTP Bankot és OTP Jelzálogbankot, az MFB-t, az Erste Bankot, a K&H Bankot és a Raiffeisen Bankot érintette. Az OTP esetében a partnerkockázati értékelést Baa2-ről Baa1-re javították, és felülvizsgálják a hosszú távú betéti besorolást, amelyre jelenleg Baa1-es osztályzat van érvényben.
A hét hírei kapcsán felidézték azt is, hogy céláremelés érkezett a Molra. A Goldman Sachs 2700 forintról 2800 forintra emelte az olajtársaságra vonatkozó 12 hónapos célárfolyamát, az ajánlás változatlanul semleges.
A héten a legnagyobb, 6,74 százalékos erősödést az OTP érte el, a papír 18 680 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 35 milliárd forintot.
A Mol árfolyama 5,45 százalékkal nőtt, pénteken 2594 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma a héten 19,3 milliárd forintot tett ki.
A Richter-részvények ára 0,06 százalékkal csökkent a héten, pénteken 8570 forinton zárt a papír, heti forgalma 10,6 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom 0,71 százalékkal esett a héten, pénteken 421,5 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma meghaladta a 466 millió forintot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve