Hozzátette, a Mol mozgása egy szűk sávban mozog 2370 és 2430 forint között. A Richter árfolyamát a 8600 forintos szint megtartotta, amely rendkívül fontos támaszt képez, ellenállás pedig 8800 forint közelében húzódik. A Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 430-440 forintos tartományban mozoghat.
Arról is beszámolt, hogy a félévente sorra kerülő átsúlyozás miatt némileg változnak a részvények súlyai a BUX-indexben, a módosításokra szeptember 20-án kerül sor. A vezető részvények közül az OTP súlya 43,53 százalékról 41,06 százalékra csökken, a Mol esetében 23,22 százalékról 24,64 százalékra, a Richter súlya 22,04 százalékról 23,47 százalékra emelkedik, a Magyar Telekomé pedig 4,85 százalékról 4,82 százalékra csökken. Új részvénysorozat nem kerül a BUX-indexbe, és egyetlen szereplő sem kerül ki.
Kapcsolódó
Közölte, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) módosította az idei évi kibocsátási tervet, legfeljebb 4,5 milliárd euró értékben bocsáthat ki devizakötvényt, amelynek segítségével az uniós helyreállítási alap forrásait előlegezné meg a kormány. Ezzel hidalnák át a források beérkezésének csúszását.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,04 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 52 922,72 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,05 százalékkal 18 710 forintra erősödött, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,58 százalékkal 431,50 forintra esett, forgalma 177,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,28 százalékkal 8700 forintra nőtt, a részvények forgalma 799,3 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve