A vezető részvények árfolyama a Richter kivételével csökkent a héten.
Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte: bár a héten rekordmagasságban is járt a BUX index, a hetet 1,49 százalékos csökkenéssel zárta.
A gyengüléshez hozzájárult, hogy a nemzetközi piacok negatívan fogadták az amerikai jegybank szerepét betöltő FED szerdai ülésének döntéseit, amit a monetáris szigorítás jeleként értékeltek. Az sem tudta pozitív sávban tartani a BÉT-et, hogy a forint az euróval szemben mintegy 2 százalékkal, a dollárhoz képest közel 4 százalékkal gyengült a héten.
A magyar piacon várják az MNB Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntését is.
Az Equilor elemzője szerint csökkent a valószínűsége a vártnál nagyobb kamatemelésnek, miután Pleschinger Gyula, az MNB Monetáris Tanácsának tagja hétfői nyilatkozata szerint meg kell találni az egyensúlyt a monetáris szigorítással. Amennyiben túl lassan haladnak, növelnék az inflációs kockázatokat, amennyiben azonban túl gyorsan, az alááshatja a gazdasági növekedést. Kamatemelésekre az inflációs jelentések megjelenésével egy időben kerülhet sor, negyedévente.
A héten a Magyar Telekom árfolyama 0,12 százalékkal csökkent, 422 forinton zárt pénteken, heti forgalma több mint 720 millió forint volt.
Az OTP 1,06 százalékkal csökkent a héten, pénteken 16 385 forinton zárt, heti forgalma 39,13 milliárd forintot tett ki.
A Mol árfolyama 4,84 százalékkal csökkent, 2320 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 14,05 milliárd forintot.
A Richter árfolyama 0,06 százalékkal emelkedett, 8280 forinton fejezte be a hetet, forgalma meghaladta a 10,02 milliárd forintot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve