Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek küldött elemzése szerint a héten is lefelé korrigált a magyar tőzsde. A vezető részvények közül a Richter emelkedett jelentősebb mértékben a negyedéves gyorsjelentéshez közeledve. A héten az OTP folytatta a saját részvényeinek a visszavásárlását, de ezzel nem tudta megállítani a részvény árfolyamának esését.
Az elemzésben felidézték, hogy május 26. óta először lépett piacra a Magyar Nemzeti Bank (MNB), 2038-as lejáraton 8 milliárd forintért, 2041-es lejáraton 2 milliárd forint értékben vásároltak állampapírt. A súlyozott átlaghozam 2,55 és 2,66 százalékon alakult. A jegybank egy hete jelentette be, hogy a hosszú lejáratú fedezett hiteleszköz és az állampapírvásárlások közötti átcsoportosításról döntöttek. Ennek eredményeként a hosszú, 15 év feletti szegmensben korlátozott mennyiségben vásárolnak állampapírokat. Ugyanakkor hozzátették, hogy a programra továbbra is védőhálóként tekintenek.
Profittal zárulhatott a Mol második negyedéve. Szerdán tették közzé a vállalat elemzői konszenzusát, amely szerint a második negyedév újrabeszerzési árakkal tisztított EBITDA-ja (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) 42 százalékkal apadhatott az egy évvel korábbihoz képest. A kutatás-kitermelési üzletág lehetett a leggyengébb az időszak során, ennek eredménye 55 százalékkal eshetett vissza a várakozások alapján, ám ezt ellensúlyozhatta a finomítás valamelyest ellenállóbb teljesítménye. A finomítói marzsok ugyan negatívba fordultak a negyedév végén, a kis- és nagykereskedelmi marzsok azonban stabilabbak maradtak, és a petrolkémiai üzletág is jól tartotta magát. Az elemzői konszenzus 12 milliárd forintos adózott eredményt vár a Moltól, amely 84 százalékkal lenne alacsonyabb az egy évvel korábbi profithoz képest.
Kapcsolódó
Emellett vételre ajánlja a Mol részvényeit a Bank of America. Az elemző szerdán minősítette fel a hazai olajvállalatot, miszerint nem indokolt a Mol alulteljesítése, tekintve, hogy az EBITDA több mint felét a kutatás-kitermelési üzletág szolgáltatja, ahol az olajárak már visszakapaszkodtak az elmúlt időszakban. Az elemzés szerint a Mol diverzifikált üzleti modelljének köszönhetően a vállalat eredménye stabilabb maradhat a közeljövőben, és készpénzárama már jövőre lehetővé teheti a 6 százalékos osztalékhozam kifizetését.
A héten újabb 120 ezer darab részvényt vásárolt az OTP, az átlagár ezúttal 10 856 forinton alakult.
Az Equilor Befektetési Zrt. közölte azt is, hogy kiszállhat a legnagyobb tulajdonos a Waberer's-ből. A Waberer's szerda reggel jelentette be, hogy tudomására jutott olyan friss sajtóértesülés, miszerint a Mid Europa Partners által menedzselt befektetési alap mérlegeli részvényeinek részleges vagy teljes értékesítését. A Mid Europa megerősítette, hogy tanácsadó segítségét kérte a Waberer's részesedéssel kapcsolatos stratégiai lehetőségek értékelésére, ugyanakkor még bizonytalan, hogy az értékesítés mellett dönt-e. A befektető közel 72 százalékos részesedéssel bír a cégben.
A Richter 4,96 százalékkal erősödött, a hét utolsó kereskedési napján 6775 forinton zárt, heti forgalma meghaladta 9,67 milliárd forintot.
A Mol árfolyama 0,69 százalékkal csökkent, pénteken 1717 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 5,52 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom ára 2,65 százalékkal esett a múlt héten, pénteki záróára 368 forint volt, heti forgalma 872,61 millió forintot tett ki.
Az OTP-részvények 5,55 százalékkal gyengültek, pénteken 10 390 forinton zártak, heti forgalmuk mintegy 21,48 milliárd forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve