Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 14 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 4 ponttal emelkedhet, míg a frankfurti DAX-30 index stagnálhat a nyitásban.
A potenciális vakcinákat övező derűlátás átadta a helyét az aggodalmaknak, mivel gyorsan romlik a helyzet, meredeken emelkedik a halottak és az új koronavírussal megfertőződöttek száma, aminek következtében a hatóságok újabb és újabb szigorú korlátozásokat vezetnek vissza, hogy fékezzék a járvány terjedését. A részvényárfolyamok már amúgy is viszonylag magas szintre jutottak, így az egészségügyi helyzet miatti aggodalmak jó indokot jelentenek a kiszállásra - mutatott rá David Madden, a CMC Markets brit brókercég piaci elemzője az MTI szerint.
Kapcsolódó
Ázsiában és a csendes-óceáni térségben vegyesen alakult a kereskedés pénteken. A járvánnyal kapcsolatos rossz hírek miatt a befektetők óvatosan ítélik meg a rövid távú gazdasági kilátásokat. Világszerte már meghaladja az 56 milliót a fertőzöttek száma, miközben a világgazdaságban súlyos fennakadások keletkeztek, a globális adósságszintek pedig soha nem látott magasságokba szöktek fel.
Tokióban 0,42 százalékos, Sydney-ben pedig 0,12 százalékos mínuszban, míg Szöulban 0,24 százalékos pluszban zárt az irányadó index. Sanghajban 0,46 százalékos, Sencsenben 0,41 százalékos, Hongkongban pedig 0,35 százalékos nyereségben álltak a vezető tőzsdeindexek a záráshoz közeledve.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog. A legközelebbi, januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,02 százalékos pluszban, 44,21 dolláron, a WTI pedig 0,17 százalékos mínuszban, 41,83 dolláron forgott nyolc óra körül.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,04 százalékkal, 1866,57 dollárra esett, míg a decemberi szállítású aranyé 0,22 százalékkal 1865,60 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.
Csütörtökön mérsékelt mínuszokban zártak a nyugat-európai tőzsdeindexek.
London 0,80 százalékos, Frankfurt 0,88 százalékos, Párizs 0,67 százalékos, Milánó 0,40 százalékos, Madrid pedig 0,64 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 mutató 0,75 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,72 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,87 százalékkal esett csütörtökön.
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,15 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,39 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,87 százalékos pluszban zárt csütörtökön. A határidős indexek mérsékelt csökkenést valószínűsítenek a pénteki nyitásra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve