A DJIA-30 index 0,67 százalék, az S&P-500 index 0,59 százalék, a Nasdaq Composite index 0,56 százalék emelkedéssel kezdte a hétfői kereskedést. Pénteken az indexek vegyesen zártak, az elmúlt hetet veszteséggel fejezték be.
A fellendülésbe vetett bizalom elsősorban a korlátozások hátrányait leginkább megszenvedő utazási és üdülési ágazatok papírjainak kedvezett. A hétfői nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban a Royal Caribbean Cruises és Carnival Corp üdülőhajó üzemeltető vállalatok részvényei három és öt százalékkal emelkedtek, a légitársaságok részvényei pedig másfél és három százalék közötti erősödést értek el.
Harmadával emelkedett az Alexion Pharmaceuticals gyógyszeripari vállalat részvényének árfolyama - négy és fél éves csúcsra -, miután az AstraZeneca bejelentette 39 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát. Az AstraZeneca részvénye hat százalékkal gyengült.
A vírusellenes oltásból terjesztőként profitáló csomagszállító vállalatok, a FedEx és az UPS részvények két százalékkal erősödtek az MTI összefoglalója szerint.
Az olajár emelkedett hétfőn, részben a gazdasági élénkülés, ezzel párhuzamosan az olajkereslet növekedése reményében, részben pedig egy olajtankert egy szaúdi kikötőben ért állítólagos támadás miatt. Az olajár emelkedését támogatta a dollár árfolyamának csökkenése is.
Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 1,22 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 47,14 dolláron, a Brent ára pedig 1,06 százalékkal 50,50 dollárra emelkedett.
Az eurót 0,40 százalékkal jegyzik erősebben 1,2160 dolláron. A főbb devizákkal szemben kalkulált dollár-index 0,50 százalékkal áll gyengébben 90,47 ponton, két és fél éve a legalacsonyabban.
Az arany spot ára 0,37 százalékkal unciánként 1832,77 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve