New Yorkban a DJIA-30 index 0,39 százalék, az S&P-500 index 0,47 százalék, a Nasdaq Composite index 0,51 emelkedést mutatott a kereskedés kezdetén.
Az árfolyamok emelkedésének a foglalkoztatás vártnál lényegesen kisebb májusi növekedéséről a nyitás előtt közzétett adat adott lökést. A kedvezőtlen makrogazdasági mutató ugyanis megnövelte a Fed már korábban is jelzett kamatvágásának a valószínűségét. A Fed elnöke a hét elején már utalt rá, hogy a Fed kész monetáris lazítással elébe menni a külkereskedelmi viszály várható negatív következményeinek. A Fed szerdán publikált gazdasági helyzetfelméréséből, a Bézs Könyvből is hasonló szándékot olvastak ki gazdasági elemzők - írta az MTI.
Kapcsolódó
A Fed jelzései adtak erőt az arany áremelkedéséhez is. Az arany ennek köszönhetően a legjobb úton van afelé, hogy több mint két százalékos emelkedéssel 2018 márciusa óta a legjobb hetét tudhassa maga mögött a pénteki zárással.
Az amerikai piacok nyitásakor a globális kereskedelemben 0,38 százalékkal állt magasabban az arany ára, unciánként 1347,85 dolláron.
A dollár árfolyamát viszont lejjebb szorította a Fed kamatvágásának a lehetősége. Az eurót ez közel egy százalékos heti árfolyamnyereséghez juttatta a dollárral szemben, a legnagyobbat a tavaly szeptemberi 1,1 százalék óta.
Az eurót 0,37 százalékkal jegyezték erősebben az amerikai piaci nyitáskor, 1,1316 dolláron.
Az olaj ára emelkedett pénteken, miután a héten nagy veszteségeken esett át, és öt havi mélypontot érintett az amerikai készletek várakozáson felüli növekedése, valamint a csúcsra termelő amerikai kutak miatt.
A pénteki áremelkedés a szaúdi energiaipari miniszternek a szentpétervári nemzetközi gazdasági csúcstalálkozón tett kijelentésének tulajdonítható. A miniszter egyrészt jelezte, hogy a hatvan dollár közeli árszint túl alacsony az iparági beruházások finanszírozásához, másrészt közölte, hogy az OPEC és a szervezeten kívüli nagyobb termelők készek meghosszabbítani a júniusban lejáró exportkorlátozási megállapodásuk hatályát.
A Brent nyersolaj ára 0,31 százalékkal állt magasabban, 61,86 dolláron hordónként a globális kereskedésben az amerikai piaci nyitás idején, a WTI ára pedig 0,25 százalékkal 52,72 dollárra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve