Pénteken záráskor 55 254 pontra, új történelmi csúcsra emelkedett a BUX-index, amely napközben 55 400 pont felett is járt - írja az MTI az Equilor Befektetési Zrt. összefoglalója nyomán.
A Mol kedden jelentette be, hogy 9 milliárd forintból bővítette csurgói telephelyét, ezáltal 15 ezer köbméteres kapacitású olajtározót építettek, mely lehetővé teszi az Adria kőolajvezetéken való szállítást a százhalombattai finomítóba. A beruházással 7 ezer tonnával csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást.
Az Equilor arról is beszámolt, hogy céláremelés érkezett a Molra. A lengyel PKO BP 2359 forintról 2949 forintra emelte a Mol 12 hónapos célárfolyamát, az ajánlásuk változatlanul tartás.
A heti összefoglaló szerint a várakozásoknak megfelelően ismét 15 bázispontos monetáris szigorítást hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a keddi ülésén, ezzel az alapkamat 1,8 százalékra emelkedett. A korábban meghirdetett menetrend szerint így év végére 2,1 százalékon állhat majd a hazai alapkamat. A megjelent közleményben a döntéshozók jelezték, hogy erősödtek a felfelé mutató inflációs kockázatok elsősorban a nyersanyag- és energiaárak emelkedése miatt. E hatások egy része a korábban vártnál tartósabban megmaradhat.
A héten a legnagyobb, 2,69 százalékos erősödést a Richter érte el, a papír 8795 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 6 milliárd forintot.
A Mol árfolyama 1,17 százalékkal nőtt, pénteken 2770 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma a héten 9,38 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom ára 0,94 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 431 forinton zárt a papír, heti forgalma 1,35 milliárd forint volt.
Az OTP 0,08 százalékkal esett a héten, pénteken 18 985 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma több mint 17,57 milliárd forint volt.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4392,46 ponton fejezte be a hetet, ami 5,31 ponttal, 0,12 százalékkal magasabb az előző hetinél.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve