Az OTP Jelzálogbank a BÉT honlapján közzétett jelentése szerint 2019 első fél évében 10,3 milliárd forint, a tavalyi első fél évinél 15 százalékkal több adózott eredményt ért el, mérlegfőösszege június végén 1261,4 milliárd forintot tett ki, 2018 végéhez képest 4,3 százalékkal bővült - idézi a számokat az MTI.
A hitelintézet saját tőkéje június végén 57,901 milliárd forint volt, 24 százalékkal kisebb a 2018 év végi 75,784 milliárdnál, az előző évi eredmény alapján fizetett osztalék és a tárgyévi eredmény együttes hatására.
A jelzálogbank jegyzett tőkéje június 30-án 27 milliárd forint, a kockázatok fedezésére figyelembe vehető szavatoló tőke értéke 54,2 milliárd forint, a fizetőképességi mutató záró értéke pedig 10,87 százalék volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve