A londoni FTSE-100 mutató 0,92 százalékos, a frankfurti DAX-30 1,35 százalékos plusszal, a párizsi CAC-40 mutató 1,08 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,14 százalékos nyereséggel zárta a kereskedést.
Kapcsolódó
Hétfőn nyereséges zárással nyugtázták az európai tőzsdék az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodáshoz fűzött remények fokozódását.
Ágazati szinten az autóipar és a bányaipar szerepelt a legkedvezőbben, az energiaipar és a bankszektor részvényei is kiemelkedően teljesítettek.
A nagyvállalatok között a nap egyik nyertese a Ryanair részvénye volt 7,75 százalékos plusszal, annak köszönhetően, hogy az ír légitársaság féléves profitja felülmúlta az előzetes várakozásokat, valamint utasforgalma és bevétele is emelkedett.
Az európai tőzsdezárás után a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,36 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,40 százalék pluszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,54 százalék emelkedést jelzett.
Az európai tőzsdezárás után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 64 cent (1,04 százalék) plusszal, 62,33 dolláron állt.
Az arany unciánkénti ára 0,01 százalékkal, 0,15 dollárral 1511,55 dollárra emelkedett.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1145 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,1152 dollár után.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve