A páneurópai Stoxx Europe 600 index 0,40 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,68 százalék erősödéssel kezdte a keddi kereskedést.
Londonban 0,10 százalékkal erősödött nyitáskor az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,58 százalék, a párizsi CAC-40 pedig 0,39 százalék emelkedéssel kezdett. Milánóban 0,81 százalékos, Madridban 0,63 százalékos indexemelkedéssel indult a kereskedés a tőzsdén.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,86 pontos emelkedéssel, 34 635,11 ponton nyitott kedden.
Az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője Józsa Bence azt emelte ki a nyitás előtt, hogy a vezető részvények közül az OTP árfolyamát továbbra is a 10 000 forintos szint támaszthatja meg, míg ellenállással 10 500 forintnál találkozik a jegyzés. A Richter árfolyamának sikerült hétfőn a 6800 forintos szint fölött zárnia, így amennyiben kedden is kitart a lendület, a 7000 forintos ellenállás felé közeledhet a jegyzés. A Mol ismét az 1700 forintnál található támasz közelébe ért. A Magyar Telekom nem tudott visszakapaszkodni a 370 forintos szint fölé, így a 360-370 forintos sávban mozoghat tovább.
Az olajár csökkent, a Brent 0,18 százalékkal állt alacsonyabban az európai kereskedési idő kezdetén a globális kereskedelemben hordónként 44,07 dolláron, a WTI ára pedig 0,10 százalékkal 40,97 dollárra csökkent.
Az eurót 0,14 százalékkal jegyzik erősebben 1,1778 dolláron, az arany spot ára 0,18 százalékkal unciánként 1973,28 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve