New Yorkban a csütörtöki kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,17 százalék, az S&P-500 index 0,26 százalék, a Nasdaq Composite index 0,14 százalék emelkedést mutatott.
A Cisco Systems kereskedés kezdetét megelőzően közzétett várakozáson felüli eredménye három és fél százalékkal erősítette a cég részvényét a tőzsdén kívüli forgalomban. Hasonlóképpen a Walmart részvénye is másfél százalékkal erősödött.
Az erősödésre azonban fékezőerőt fejt ki az amerikai-kínai kereskedelmi vita. A piaci várakozásokkal ellentétben nem jött létre megállapodás a felek között, hanem kölcsönösen az importvámok megemeléséhez folyamodtak. Donald Trump elnök rendeletben hirdetett "szükségállapotot" az amerikai távközlési rendszer adatbiztonságának megőrzése érdekében, ami kiszoríthatja az amerikai piacról a kínai távközlési berendezéseket gyártó vállalatokat, elsősorban is a Huawei céget, de hátrányosan érintheti annak amerikai alkatrész-beszállítóit is.
A kereskedelmi viszály miatt a főbb amerikai tőzsdeindexek már több mint három százalékkal gyengültek ebben a hónapban.
Az olajárak csütörtökön is emelkedtek, immár a harmadik napja a közel-keleti feszültség fokozódása és az ellátási aggodalmak ezzel járó erősödése miatt. Az amerikai kereskedés kezdetén a Brent nyersolaj ára hordónként 72,70 dolláron 1,30 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben, a WTI ára 1,21 százalékkal 62,77 dollárra emelkedett.
Az euró árfolyama 0,10 százalékkal 1,1189 dollárra gyengült, az arany ára 0,39 százalékkal unciánként 1292,75 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve