Hétfőn a DJIA index 0,9 százalékos, az S&P index 1,3 százalékos, a Nasdaq index pedig 2,1 százalékos csökkenéssel fejezte be a kereskedést. Az árfolyamcsökkenés a technológiai részvényeket célzó profitkivételnek tulajdonítható. Az emelkedő kötvényhozamok függvényében a válságos időszak árfolyamértékben legnagyobb haszonélvezői, a technológiai részvények voltak, részvényeik árfolyamából kénytelenek leadni. A technológiai ágazatban bekövetkezett árfolyamesést a Tesla és a Merck részvények fékezték meg, gazdálkodásukra nézve kedvező híreknek köszönhetően.
A keddi árfolyamemelkedés az előző napi veszteségek pozitív korrekciójának tulajdonítható. A nagy technológiai cégek, az Apple, az Amazon.com, a Microsoft és az Alphabet részvények 0,2 és 0,9 százalékkal emelkedtek, és a Facebook részvénye is egy százalékkal korrigált felfelé az előző napi nagy veszteségéből.
Az olaj ára a hétfői több mint kétszázalékos emelkedés után tovább nőtt, a WTI 78 dollár felett 2014 novemberére jellemző árszintnél tart, a Brent pedig 2018 októberi szintnél. A Brent ára 64 százalékkal, a WTI ára 66 százalékkal áll az év eleji felett.
Az amerikai piacok nyitásakor a Brent nyersolaj ára hordónként 82,36 dolláron állt 1,35 százalékos emelkedéssel. A WTI ára 1,33 százalékkal emelkedett 78,65 dollárra.
A dollárnak a főbb nemzetközi fizetőeszközökkel szemben tartott árfolyama alapján kalkulált dollár-index az elmúlt héten 94 pont felett közel egyéves csúcsot állított be, majd csökkent. A jegyzés jelenleg 94,02 pont 0,26 százalékos napi emelkedéssel.
Az eurót 1,1590 dolláron jegyzik 0,23 százalékos gyengüléssel.
Az arany spot ára unciánként 1752,64 dollár 0,95 százalékos csökkenéssel - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve