A Mol 28 forinttal, 0,93 százalékkal 2978 forintra gyengült, 993,5 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 1,94 százalékkal 12 650 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 435,50 forintra erősödött, forgalma 201,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 74 forinttal, 1,50 százalékkal 4994 forintra nőtt, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4303,70 ponton zárt hétfőn, ez 24,98 pontos, 0,58 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A piacok egész nap negatív tartományban voltak. Az európai börzék kisebb mínuszban kezdtek, ami dél körül teljesedett ki. A német DAX index közel 200 pontos mínuszban is volt, a BÉT zárása előtt mínusz 140 ponton állt. A magyar piac fokozatosan esett, a blue chipek külön utat jártak be. A Richter például a nap elején volt lejjebb, 4960 forintról 4914-re csükkent, zárásra azonban a nap eleji érték fölé küzdötte magát - mondta Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
A nap hangulatát a hétvégi sikertelen amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások határozták meg. Emellett Európából rossz beszerzésimenedzser-index adatok érkeztek, nemcsak a feldolgozóipari, hanem a szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-indexek is rosszabbak lettek a vártnál. Az adatokból arra lehet következtetni, Németország recesszióban van, Franciaországban pedig jelentősen lassult a növekedés - mondta.
Kiemelte, hogy a forint újabb történelmi mélypontra esett az euróval szemben, aminek a vezető üzletkötő szerint a nemzetközi hangulat mellett most magyar oka is van. Ez pedig, hogy miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) revideálta a tavalyi folyó fizetési mérleget, annak egyenlege a korábban kalkulált félmilliárd eurós plusszal szemben hiányt mutat. Tavaly az egyenleg "forintjavító" hatású volt, most nem.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve