Az európai tőzsdék pluszban nyitottak, a főbb tőzsdeindexek teljesítménye plusz 0,5-1 százalék volt. A nap közben, Hongkongból érkezett hírek hatására azonban - miszerint Hongkongban továbbra is heves tüntetések vannak - lefordultak az indexek. Az európai tőzsdeindexek a BÉT zárása előtt plusz 0,1 százalék környékén voltak, az amerikai piacok 0,5 és 1 százalék közötti mínuszban tartózkodtak - mondta Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.
A BÉT hétfőn felülteljesítő volt. A vezető magyar papírok közül az üzletkötő kiemelte a Magyar Telekom és a Mol jó teljesítményét. A pénteken a vártnál jobb számokat közzétevő OTP is tovább tudott emelkedni - tette hozzá. A BÉT forgalma az átlagosnál alacsonyabb volt.
A forint tovább tudott erősödni az euróhoz és a dollárhoz képest is, a BÉT zárása előtt az euróval szemben 324,30-on állt - ismertette Ritók Lajos.
A Mol 42 forinttal, 1,41 százalékkal 3026 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,40 százalékkal 12 700 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,67 százalékkal 425 forintra emelkedett, forgalma 179,3 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 10 forinttal, 0,20 százalékkal 4910 forintra nőtt, forgalmuk 655,2 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4310,22 ponton zárt hétfőn, ez 16,52 pontos, 0,38 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve