A részvénypiac heti forgalma 88,8 milliárd forint volt az előző heti több mint 131,6 milliárd forint után. A Richter kivételével valamennyi vezető részvény erősödött, a legnagyobb mértékben a Magyar Telekom, 5,46 százalékkal.
A héten negatív korrekcióval indult a kereskedés a BÉT-en, ami összhangban volt a nemzetközi befektetői hangulattal. Kedden az OTP húzta a BUX-ot, mivel árfolyama a pénteki gyorsjelentése utáni profitrealizálás ellenére továbbra is emelkedő trendben volt az erős fundamentumok alapján - írta az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzése szerint a
Kapcsolódó
A hét közepén visszapattant a magyar tőzsde, az OTP és a Mol mellett a Magyar Telekom is emelkedni tudott a szerdán bejelentett GVH döntésre, miszerint hamis információszolgáltatás miatt újravizsgálják a Digi és Invitel fúziót. A Richter árfolyama leginkább a múlt heti gyenge gyorsjelentés hatása alatt állt.
Csütörtökön már elfáradt a tőzsde, az enyhe korrekció az OTP csökkenésének volt betudható. Pénteken a magyar bankrészvény árfolyama ismét felfelé vette az irányt, és közel 1 százalékot emelkedett. Az Equilor szerint az OTP-ben további negatív korrekció várható, de rövid távon az árfolyam ismét nekifuthat a történelmi csúcs, a 11 780 forintos szint tesztelésének.
A Magyar Telekom árfolyamát csütörtök óta felvásárlási pletykák fűtik, melyeknek azonban mérsékelt a realitása, de a részvény árfolyamát 436 forintig feltolta. Pénteken enyhe korrekció után még mindig 425 forinton állt. A Mol egész heti volatilitása ellenére továbbra is emelkedő trendcsatornában mozog. A Richter a hét eleji esés után erőt gyűjtött, és újra nekifuthat az 5400 forintos szintnek - írták.
Szerdán piaczárás után jelentett a Rába. A vállalat forgalma a harmadik negyedévben 11 százalékkal bővült, azonban a tavalyi 2,9 millió forintos nyereség után 7 millió forintos negyedéves veszteséget realizált a cég.
A forint a hét első felében kissé gyengült az euróhoz képest, de 323,50-nél megállt, és visszaerősödött a 321,90-es szintig. A dollárhoz képest a héten leginkább oldalazott a forint, pénteken a dollár gyengülésének köszönhetően erősödni tudott közel 282,50-es szintig.
A héten a Richter 1,48 százalékkal gyengült, pénteken 5320 forinton zárt, heti forgalma megközelítette a 10 milliárd forintot.
A Mol 1,04 százalékkal erősödött a héten, 3110 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma közel 13,1 milliárd forint volt.
Az OTP árfolyama 3,33 százalékkal emelkedett, pénteki záróára 11 470 forint volt, heti forgalma meghaladta az 51,4 milliárd forintot.
A Magyar Telekom ára 5,46 százalékkal nőtt, pénteken 425 forinton zárt, heti forgalma közel 5,6 milliárd forint volt.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3837,76 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 138,98 ponttal, 3,76 százalékkal magasabban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve