A BUX index 0,4 százalékos emelkedéssel zárt, de napközben magasabban is járt. A magyar piac zárása illeszkedik a nemzetközi képbe. A nemzetközi piacokon alapvetően pozitív hangulat volt, például a német DAX index a BÉT zárásakor plusz 1,1 százalékon állt, az Egyesült Államokban pedig az S&P 500-as mutató 0,2 százalékos pluszban nyitott - mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1-en.
A magyar piac forgalma elég magas volt, 16,6 milliárd forint, 50 százalékkal nagyobb az évi átlagban megszokottnál, ennek legnagyobb részét az OTP generálta. A magyar bankpapír emellett nagyot tudott emelkedni is, miközben a többi részvény vegyesen mozgott - tette hozzá.
Kapcsolódó
A Mol 36 forinttal, 1,19 százalékkal 2978 forintra gyengült, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 300 forinttal, 2,73 százalékkal 11 300 forintra erősödtek, forgalmuk 11,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,75 százalékkal 405 forintra nőtt, forgalma 225,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,68 százalékkal 5260 forintra esett, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3699,65 ponton zárt kedden, ez 18,48 pontos, 0,50 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve