A londoni FTSE-100 mutató 2,01 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,61 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 2,02 százalékos mínuszban zárt.
Milánóban 1,38 százalékkal, Madridban pedig 1,67 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató.
A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,23 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,22 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,83 százalékkal csökkent.
A londoni IHS Markit felmérésének péntek délelőtt közölt előzetes adatai szerint a német feldolgozóipar bmi márciusban 44,7 pontra, 2012 augusztusa óta a legalacsonyabb szintre esett. Az euróövezet feldolgozóipari bmi-je is nagyot zuhant, 47,6 pontra, 2013 áprilisa óta a legalacsonyabbra. A francia feldolgozóipar és szolgáltató szektor bmi-je pedig a növekedést és a zsugorodást egymástól elválasztó 50 pontos küszöb alá került, miközben elemzők enyhén javuló, 50 pont feletti értékeket vártak.
Az adatok közzététele után a tízéves német államkötvények hozama 2016 októbere óta először ismét negatív tartományba került.
A csalódást keltő európai adatok fokozták a befektetők aggodalmait, amelyeket a hét közepén felszított a Federal Reserve azzal, hogy rontotta gazdasági és inflációs előrejelzését. Fokozta a rossz hangulatot, hogy 2007 óta először a tízéves amerikai államkötvény hozamát meghaladta a három hónapos kincstárjegy hozama. A fordított hozamgörbét pedig széles körben a recesszió fő mutatójának tekintik.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 1,49 százalékos, az S&P 500-as index 1,56 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,95 százalékos mínuszban állt.
A Brent és a WTI ára is jelentősen csökkent. A legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,05 százalékos mínuszban, 66,47 dolláron, a WTI pedig 2,43 százalékos veszteségben, 58,52 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,40 százalékkal 1312,50 dollárra nőtt. Egy euróért 1,1289 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,77 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve