Az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 páneurópai indexek 0,08 és 0,18 százalékkal zártak alacsonyabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,24 százalékkal csökkent zárásra.
Londonban a hétfői 0,4 százalékos emelkedés után kedden 0,28 százalékkal végzett alacsonyabban az FTSE-100 index. A frankfurti DAX 0,19 százalékkal, a CAC-40 Párizsban pedig 0,03 százalékkal csökkent zárásra. Milánóban 0,17 százalékos indexcsökkenéssel fejeződött be a keddi tőzsdenap. Madridban 0,52 százalékos indexemelkedéssel 13 havi csúcson zárt a tőzsde.
Kapcsolódó
A Budapesti Értéktőzsde kis forgalom mellett pozitívan zárt.
Az olajár emelkedett kedden. Sajtóértesülések szerint a termeléskorlátozási kvóták fokozatos kivezetéséről az április eleji ülésen hozott határozat érvényben tartását javasolja az OPEC+ következő miniszteri találkozóját előkészítő bizottság, nyugtázva ezáltal a világkereslet idei növekedését jelző prognózisokat. Az OPEC a világkereslet napi 6 millió hordós növekedésére számít az idén a tavalyi napi 9,5 millió hordós csökkenés után. A szerdára tervezett miniszteri találkozót egyúttal június elejére halasztották el.
A Brent nyersolaj ára 0,72 százalékkal állt magasabban az európai kereskedési idő végén a nemzetközi piacon hordónként 65,50 dolláron, a WTI ára pedig 0,82 százalékkal 62,42 dollárra emelkedett.
Az eurót 0,05 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2077 dolláron, az arany spot ára 0,16 százalékkal unciánként 1778,58 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve