Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 6 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 4 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig ugyancsak 4 ponttal emelkedhet a nyitásban.
Az EKB kormányzótanácsa csütörtökön Litvánia fővárosában, Vilniusban tartja kamatdöntő ülését, amelyen mérlegeli, hogy milyen lépéseket tegyen a lassuló növekedéssel és nyomott inflációval küzdő euróövezeti gazdaság támogatására. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Feredal Reserve vezetője éppen két nappal ezelőtt tette egyértelművé, hogy készek lazítani a monetáris politikát, ha a kereskedelmi konfliktusok fenyegetést jelentenek a gazdaságra. A befektetők azt olvasták ki Jerome Powell szavaiból, hogy a Fed még idén kamatot csökkent.
Kapcsolódó
A piacok és elemzők feszült figyelemmel várják az EKB döntéseit. Lehetséges, hogy nagyon kedvező kamatozással újabb hitelek nyújtását ajánlja fel, vagy még jobban kitolja az első kamatemelés várható időpontját.
Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés, a befektetők a kereskedelmi feszültségek miatti pesszimizmus és a várható amerikai kamatcsökkentéshez fűzött remények és optimizmus között őrlődtek. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,13 százalékkal 501,36 pontra esett csütörtökön.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,20 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 0,49 százalékos pluszban állt a záráshoz közeledve.
A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,83 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 1,10 százalékos pluszban állt másfél órával zárás előtt, míg Hongkongban 0,06 százalékos veszteségben állt az irányadó index.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára enyhén emelkedik és öthavi mélypont közelében jár, a piacokat nyomás alatt tartja az amerikai raktárkészletek bővülése és a világgazdasági növekedés lassulása.
Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,18 százalékos pluszban, 60,74 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 0,15 százalékos nyereségben, 51,76 dolláron forgott csütörtök reggel fél nyolckor.
Szerdán enyhe nyereségben zártak a főbb európai tőzsdék, Milánó kivételével.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,08 százalékkal, 7220,22 pontra, a frankfurti DAX-index szintén 0,08 százalékkal, 11 980,81 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,45 százalékkal, 5292,00 pontra emelkedett. Milánóban 0,36 százalékkal csökkent, Madridban viszont 0,36 százalékkal emelkedett az irányadó index. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,38 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,27 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,19 százalékkal nőtt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve