A londoni FTSE100 index 0,45 százalékos mínusszal, a frankfurti DAX-30 0,31 százalékos plusszal, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,13 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,28 százalékos plusszal zárta a kereskedést.
Kedden a brexitet övező bizonytalanság mellett vállalati eredménybeszámolók és hírek is befolyásolták a befektetői hangulatot Európában.
Ágazati szinten a nap nyertese Európában a kiskereskedelmi szektor volt, mintegy 2 százalékos emelkedéssel.
A nagyvállalatok között a nap egyik vesztese Európában 0,63 százalékos mínusszal a Standard Chartered részvénye volt, miután a brit nagybank tavalyi utolsó negyedéves eredménye csalódást okozott a befektetők számára.
Ezzel szemben a Marks and Spencer (M&S) brit kiskereskedelmi hálózat részvénye több mint 3,2 százalékos pluszban zárta a kereskedést. A British Airways anyavállalata, a brit-spanyol International Airlines Group (IAG) részvénye pedig 4,34 százalékos veszteséggel zárt annak hírére, hogy a tervek szerint a vállalat az MSCI spanyol indexében nem szerepel a jövőben.
Az európai tőzsdezárás után a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,08 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,09 százalék mínuszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,19 százalék csökkenést jelzett.
Az európai tőzsdezárás után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 42 cent (0,65 százalék) plusszal, 65,33 dolláron állt.
Az arany unciánkénti ára 0,17 százalékkal, 2,25 dollárral 1327,25 dollárra csökkent.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1376 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,1366 dollár után.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve