Szerdán további negatív korrekcióra számít a nyitásban - véli Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője aki a vezető részvények közül kiemelte: az OTP kedden megközelítette a 13 000 forintos szintet, továbbra is pozitív a technikai képe, fontos támasz a 12 400-12 500 forintos tartományban van. A Mol meghatározó szinten zárt, amennyiben meg tud maradni 3 350 forint közelében, hamarosan folytatódhat az emelkedés a 3 470 forintos szint irányába. A Magyar Telekom gyengélkedik, és a Richter jegyzése is "lefordult", itt 5 200 forintnál van támasz és 5 400 forintnál ellenállási szint, ezekre érdemes figyelni.
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője úgy látja, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások körüli újbóli aggodalmak, a csütörtökön kezdődő EU-csúcsértekezlet előtt a brexit-kérdés is óvatosságra inti a befektetőket, ez tükröződik a nemzetközi piacokon, és a határidős indexeken. Csökkenéssel nyithat a magyar piac, és jelentősebb makroadat hiányában a nemzetközi hangulat lesz meghatározó - tette hozzá.
Kapcsolódó
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,85 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 42 014,16 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 15,7 milliárd forint volt. A Mol 6 forinttal, 0,18 százalékkal 3350 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,23 százalékkal 12 800 forintra csökkent, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,17 százalékkal 464,50 forintra esett, forgalma 456,7 millió forint volt. A Richter-papírok 65 forinttal, 1,21 százalékkal 5305 forintra gyengültek, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.
Európában is veszteséges kezdést vártak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve