Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője azt mondta, hogy optimista a hangulat a részvénypiacokon, miután enyhülni látszik az amerikai-kínai kereskedelmi viszály. A vita rendezésének érdekében ugyanis átmeneti tűzszüneti megállapodást kötött Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök a hét végén Buenos Airesben.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője úgy fogalmazott, hogy erőteljesen optimista hangulatban indulhat a hétfői kereskedés a G20-as csúcstalálkozó fejleményei miatt. Szerinte az amerikai-kínai kereskedelmi vita enyhülése mellett megnyugtatták a befektetőket az olasz költségvetéssel kapcsolatos hírek is.
A magyar piac vezető részvényei közül továbbra is a Richter lehet fókuszban, a pénteki kereskedésben meghatározó szintet tört át a részvény árfolyama 5500 forintnál, ezzel megnyílt az út az 5800-5900 forintos tartomány elérése előtt, amelyet akár már a héten elérhet a jegyzés. Az OTP árfolyama az elmúlt heteket egy viszonylag szűk sávban töltötte 11 250 és 11 500 forint között, ebből a tartományból törhet ki felfelé a bankpapír jegyzése, és akár új történelmi csúcsra is emelkedhet a következő napokban. A Mol árfolyama előtt továbbra is fontos ellenállás lehet a 3200 forintos szint, így az elemző szerint izgalmas mozgásra lehet számítani a hétfői kereskedésben. A Magyar Telekom árfolyama enyhe negatív korrekciót mutatott a múlt hét második felében, de a meghatározó támaszok messze vannak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 247,74 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel, 40 109,37 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 26,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 0,44 százalékkal, 3164 forintra csökkent, 4,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 0,35 százalékkal, 11 440 forintra erősödött, forgalmuk 12,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,44 százalékkal, 450 forintra esett, forgalma 619,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 3,02 százalékkal, 5625 forintra nőtt, a részvények forgalma 6,0 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve