A részvénypiac forgalma 13,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az átlagosnál magasabb forgalom mellett iránykeresés folyt a magyar tőzsdén. A BUX pluszban és mínuszban is járt a nap folyamán, végül a keddi záró árához nagyon közel fejezte be a kereskedést.
Kapcsolódó
Az OTP és a Mol kisebb mínuszban zárt, ugyanakkor a Richter részvényei erősödtek, a Magyar Telekom pedig szerdán is tartotta jó formáját.
Piacmozgató vállalati hírek nem érkeztek, a hazai részvényindex az európai trendekkel sodródott, az európai tőzsdéken szintén iránykeresés volt jellemző - tette hozzá a szakértő.
A Mol 2 forinttal, 0,10 százalékkal 2068 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,42 százalékkal 11 930 forintra esett, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,32 százalékkal 385 forintra erősödött, forgalma 547,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,42 százalékkal 7120 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3441,29 ponton zárt szerdán, ez 1,45 pontos, 0,04 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tőzsdei hír még, hogy megerősítette az AutoWallis B+ hitelminősítői besorolását a Scope Ratings, miután elvégezte a társaság éves értékelését. A közzétett részletes értékelés alapján a kilátásokat ugyanakkor stabilról pozitívra javította. A 2019 szeptemberét követő egy éves időszak vizsgálata a Magyar Nemzeti Bank által indított Növekedési Kötvényprogramban való részvétel feltétele. A társaság 3 milliárd forint névértékű, 10 éves futamidejű NKP kötvényeivel október eleje óta lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsde XBond piacán
London kivételével nyereséggel zártak szerdán a főbb európai tőzsdeindexek is.
Az európai tőzsdék a szerdai kereskedést emelkedéssel kezdték az előző napi másfél-két százalékos erősödést követően, amely számos piacon kilenc hónappal ezelőtti szintre emelte az árfolyamindexeket.
Szerdán az FTSE EuroFirst 300 páneurópai index 0,04 százalék, a Stoxx Europe 600 index 0,06 százalék csökkenéssel fejezte be a kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,16 százalék emelkedéssel.
Londonban 0,65 százalékkal végzett alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX viszont 0,02 százalékkal emelkedett, a párizsi CAC-40 index 0,23 százalékkal erősödött.
A milánói tőzsde 0,69 százalékos, a madridi 0,28 százalékos indexemelkedéssel egyaránt újabb kilenc havi csúcson fejezte be a szerdai kereskedést.
Az árfolyamindexekkel párhuzamosan a gazdasági fellendülés és ezzel együtt a kereslet növekedésének a reményében az olaj ára is emelkedik.
Az olajár az elmúlt héten öt százalékkal emelkedett, amit hétfőn további két százalékkal, kedden pedig négy százalékkal tetézett. A WTI ára a hónap eleje óta 27 százalékkal, a Brent ára 29 százalékkal ment fel.
Szerdán nap közben nyolc havi csúcsot érintett mindkét olajtípus ára. Az európai kereskedési idő végén a Brent ára 0,88 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 48,20 dolláron, a WTI ára pedig 1,29 százalékkal ment fel 45,49 dollárra.
Az eurót 0,18 százalékkal jegyzik erősebben 1,1910 dolláron, az arany spot ára 0,20 százalékkal ment fel unciánként 1811,34 dollárra. A hónap eleje óta az euró 2,2 százalékkal erősödött a dollárral szemben, az arany spot ára pedig 3,5 százalékkal csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve