Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, hogy csütörtökön tovább emelkedett a BUX index, a tőzsdemutató menetelését a Richter és a Magyar Telekom emelkedése segítette.
A Richternek sikerült visszakapaszkodnia a 8 ezer forintos szint fölé, a következő rövid távú ellenállás 8300 forintnál látható. A Magyar Telekom részvénye 423 forintig emelkedett a saját részvény visszavásárlási aukciót követően.
Kapcsolódó
Az OTP esetében folytatódott a negatív korrekció, a grafikon alapján rövid távon 16 000 forintnál pihenhet meg első körben a jegyzés. A Mol esetében a 2350 és 2450 forintos szintekre érdemes figyelni - fejtette ki az elemző.
Hangsúlyozta, hogy magas áron vásárolt saját részvényeket a Magyar Telekom, csütörtökön a részvényvisszavásárlási aukció keretében a korábban bejelentett maximális 10,2 milliárd forint értékben fogadott el eladási ajánlatokat.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 268,51 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 48 475,07 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 4 forinttal, 0,17 százalékkal 2388 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,15 százalékkal 16 680 forintra esett, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10,0 forinttal, 2,42 százalékkal 423 forintra erősödött, forgalma 381,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 195 forinttal, 2,46 százalékkal 8110 forintra nőtt, a részvények forgalma 886,8 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve