A részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy pozitív hangulatban kereskedtek kedden a részvénypiacokon. Az elemző szerint nagyrészt a gazdaságok fokozatos újranyitásával kapcsolatos optimizmus támogatja továbbra is az emelkedést. Június 15-től például már Németország is enyhítené az utazási korlátozásokat, hétfőn pedig Görögország, illetve Spanyolország is jelezte, hogy a nyáron már várnák a külföldi turistákat. Így elsődlegesen a nyaralással kapcsolatos értékpapírok - például a szállodák, a légiközlekedési szektor részvényei - voltak kiemelkedően erősek - mondta.
A "gazdaságok újranyitása" hangulat tükröződik az amerikai részvénypiacon is - tette hozzá -, ahol ugyancsak a pozitív tartományban nyitottak a részvénypiacok, ami kitartott a BÉT zárásakor is. A hazai parkett a nemzetközi pozitív hangulattal párhuzamosan emelkedett, az átlagosnál némileg magasabb forgalommal. A nagypapírok közül kiemelkedő teljesítményt nyújtott az OTP, amelynek több mint 5 százalékos emelkedéssel sikerült áttörnie a 10 ezer forintos, kiemelkedően fontos lélektani szintet.
A keddi kamatdöntés az elemző szerint megfelelt a piac várakozásának. Úgy vélte, a júniusi inflációs jelentés lesz majd érdekes, aminek tükrében felülvizsgálhatják a jelenlegi képet.
A Mol 14 forinttal, 0,70 százalékkal 2014 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 505 forinttal, 5,19 százalékkal 10 240 forintra nőtt, forgalmuk 10,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,28 százalékkal 395 forintra emelkedett, forgalma 186 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 85 forinttal, 1,25 százalékkal 6905 forintra nőtt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3579,89 ponton zárt kedden, ez 68,41 pontos, 1,95 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve