A részvénypiac forgalma 9,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1 csatornán elmondta, várakozó a hangulat a piacokon, a befektetők az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokkal és a brexitfolyamattal kapcsolatos híreket, illetve az Európai Központi Bank (ECB) csütörtöki ülését várják.
A nyugat-európai tőzsdéken az árfolyamok lefelé mozogtak, a német DAX index mintegy 0,4 százalékot, a londoni tőzsde 1 százalékot esett. Ez alól a magyar tőzsde sem tudta kivonni magát, a BUX viszonylag csendes kereskedés mellett 0,35 százalékkal került lejjebb. A vezető részvények vegyesen teljesítettek, az OTP és a Richter esett, a Mol zárásra nagyot javított, és pluszba tudott fordulni, míg a Magyar Telekom egész nap pluszban tartózkodott - mondta.
A Mol 6 forinttal, 0,18 százalékkal 3256 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,60 százalékkal 11 630 forintra csökkent, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,54 százalékkal 462,50 forintra nőtt, forgalma 361,1 millió forint volt.
A Richter-papírok 70 forinttal, 1,21 százalékkal 5700 forintra gyengültek, forgalmuk 3 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve