A részvénypiac forgalma 41,19 milliárd forint volt a múlt heti 48,54 milliárd forint után, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek.
Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, a magyar tőzsdeindex szerdán a 45 ezer pontos ellenállást is áttörte, onnan azonban élesebb korrekció indult.
Kapcsolódó
Kitérnek arra, hogy a Richter a héten bejelentette, részt vehet a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramjában, hogy javítsa a vállalat akvizíciós képességét. A csütörtöki nap híre volt, hogy hígulnak a Mol részvényei, miután az olajtársaság 5,2 százalékos részvénypakettet fog átruházni egy alapítványnak.
A héten a Mol 4,14 százalékkal esett, 2130 forinton zárt csütörtökön, heti forgalma meghaladta a 10,1 milliárd forintot.
A Magyar Telekom árfolyama 1,35 százalékkal nőtt a héten, csütörtöki záró árfolyama 413 forint volt, heti forgalma 1,33 milliárd forintot tett ki.
A Richter 9075 forinton zárt csütörtökön, árfolyama a héten 3,3 százalékkal erősödött, heti forgalma meghaladta a 10,51 milliárd forintot.
Az OTP a héten 0,59 százalékkal emelkedett, csütörtökön 13 560 forinton zárt, heti forgalma megközelítette a 17 milliárd forintot.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3754,04 ponton fejezte be a hetet, ami 11,13 ponttal, 0,30 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve