A részvénypiac forgalma 11,0 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kedden az európai tőzsdéken nem volt jó hangulat, a tengerentúlon is kisebb mínuszban nyitottak a börzék, és többnyire irányt kerestek.
Kapcsolódó
A Budapesti Értéktőzsde kedden alulteljesített a nemzetközi piacokhoz képest.
A csökkenés egyik fő oka az lehet, hogy megjelentek a különadó pontos részletei, emiatt esett az OTP és a Mol. A Magyar Telekomnál a vártnál magasabb lett az adó mértéke, emiatt jelentős mínuszban volt a papír a nap folyamán. A Richter részvényeit is adták el a befektetők, holott a gyógyszergyári papír érintettsége minimális a különadókkal kapcsolatban - mondta az Equilor elemzője az MTI-nek.
A Mol 44 forinttal, 1,55 százalékkal 2798 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 264 forinttal, 2,83 százalékkal 9050 forintra esett, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 9,0 forinttal, 2,38 százalékkal 368,50 forintra gyengült, forgalma 324,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 225 forinttal, 3,02 százalékkal 7230 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3905,54 ponton zárt kedden, ez 45,55 pontos, 1,15 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve